Referenciaüzemünk az Erdőhát Zrt.

10 éve Sano partner

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén, a szatmári Erdőháton fekszik Csaholc község, itt található az Erdőhát Zrt központja. A cég 1970-ben alakult Termelőszövetkezetként, ekkor magyartarka tenyésztéssel foglalkoztak, 1985-től kezdték el a fajtaátalakító keresztezést Holstein Fríz fajtával. 2011-ben épült két négysoros pihenőboxos istálló Vámosorosziban, az egyik 400, a másik 300 férőhelyes, valamint épült egy biogáz üzem is. Ezután a régi, mélyalmos istállókat folyamatosan alakították át pihenőboxos technológiára.

TEJTERMELÉS
2013-ig két telepen, Nyírmadán és Vámosorosziban folyt a tejtermelés, ekkor úgy döntöttek, hogy összevonják a tejelő állományt Vámosorosziba, az üszőnevelés pedig Nyírmadán, a régi tejelőtelepen maradt. Az összevonás 2013 nyarán fejeződött be, ekkor már 870 tehén volt a telepen. Az állomány növelése az összevonás után is cél maradt. A jó szaporodásbiológiának köszönhetően tíz év alatt sikerült saját szaporulatból megduplázni a tehénlétszámot, miközben vemhes üszőt is folyamatosan értékesítettek, így jelenleg 1500 tehén van a telepen. A borjak választásig maradnak Vámosorosziban, utána átkerülnek Nyírmadára, az üszőtelepre és onnan hét hónapos vemhesen kerülnek vissza. Jelenleg egy 2000-ben épült, 2x17 állásos, paralel Bou-matic fejőházban történik a fejés. Naponta háromszor fejnek, így a fejőház szinte soha nem áll, 22-23 óra a napi fejési idő.

NÖVÉNYTERMESZTÉS
A növénytermesztés célja a jó minőségű takarmányok előállítása az állattenyésztés részére. 1800 hektáron gazdálkodnak, amelynek nagy része szántó, ahol kukoricát, gabonát, cirkot és lucernát termesztenek. A területük kisebb része kaszáló és erdő. A takarmányozás alapját a tömegtakarmányok adják, ezért előállításuknál, tárolásuknál fő szempont a jó minőség. A szénákat fedett tárolókban tárolják, a kukorica szilázs és szenázsok tömörítésére speciális tömörítőt használnak és a kész silókat három rétegben takarják. A premixek, kiegészítők és fehérjehordozók kivételével minden takarmánynövényt maguknak termelnek.

TAKARMÁNYOZÁS
10 éve Sano takarmányozás folyik a telepen. A Sano koncepció egyezett a telep célkitűzéseivel: miszerint csak egészséges állatállománnyal lehet problémamentesen és hosszú távon nyereségesen termelni. A Sano koncepció tömegtakarmányokra alapozott bendőbarát takarmányozás.

A telepen jelenleg három takarmányozási csoport van: szárazonálló, előkészítő, tejelő. A szárazra állítástól 30 nappal ellés ellőttig szárazonálló, ellés előtti 30. naptól az ellésig pedig egy előkészítő adagot kapnak a tehenek. A szárazonállás időszakában a Mipro® Pren 250 termékünkkel készült szárazonálló TMR-t etetik. Az előkészítés magas anionos előkészítés, az itt alkalmazott permixünk a Mipro® Close Up 700. A pontosság érdekében az elkészítő fázisban az abrak komponensekből és a premixből egy úgynevezett előkészítő táp készül, és ez kerül be a kiosztó kocsiba.

Ellés után a tehenek és az üszők a fogadó csoportba kerülnek, itt már a tejelő adag 80 százalékát kapják. A fogadó csoportból a tejelő csoportok egyikébe kerülnek annak függvényében, hogy hol van éppen hely. Nincsenek külön üsző-tehén, nagytejű-kistejű csoportok, egy tejelő adag van a telepen, ezt kapják az állatok az apasztásig. A tejelő TMR két Sano terméket tartalmaz, a Mipro® P+N 900-at és a DextroFat SC®-t. A pontosság érdekében a kiosztó kocsiban készítenek egy előkeveréket és etetéskor az adagba már ez az előkeverék kerül be. A jelenleg etetett adag 27,23 kg szárazanyagra van beállítva, de ebből a csoportok akár 20%-kal is többet esznek attól függően, hogy milyen arányban van bennük elsőborjas és többször ellett tehén. A tehenek egészségesek, jól perzisztálnak, a laktáció végén is 30 liter fölötti a fejési átlag.

EREDMÉNYEK
A 2013-as évben, amikor a két telep összevonásra került, a 305 napos zárt laktációs tejtermelés 9.900 kg körül volt. 2021-ben ez a termelés átlépte 13.000 kg-ot, e mellé 3,8% tejzsír, 3,4% tejfehérje, 150-180 ezres szomatikus sejtszám és 400 nap két ellés közötti idő tartozik.

Az eredmények önmagukért beszélnek:

  • 2021-ben 305 napos zárt laktációs tejtermelés átlépte 13.000 kilogrammot .
  • 2021. november 10-én a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete küldöttgyűlésén ezüstkanna díjat kapott a 2020-ban standard laktációk országos rangsora első laktációs tejtermelési kategóriáját 20.108 kilogrammal vezető 3325582848 Rügyes nevű Holstein-fríz tehenük.
  • Ugyanitt kiemelkedő szakmai munkája elismeréséért Végh Norbert telepvezető Mestertenyésztői címet vehetett át.
  • A 20 Aranytörzskönyves tehenük közül 11 Sano takarmányon teljesítette a 100.000 kilogrammot.
  • A telepen 4 tehén kapott excellent minősítést.

Jövőbeli terveik egy kétezer férőhelyes keresztszellőzéses istálló és egy 72 állásos karusszel fejőház építése, valamint elérni a kétezres tehénlétszámot.

Szeretném megköszöni Varga Péternek, Végh Norbertnek és az Erdőhát Zrt. dolgozóinak a közös munkát és további hasonló eredményeket és szakmai sikereket kívánok a Sano csapata nevében!

Kontér Barnabás,
szaktanácsadó

Az Ön közvetlen kapcsolata hozzánk

Sano Modern Takarmányozás Kft.
Csorba Zsolt
+36 34 556 - 700
+36 34 556 - 710
Külterület 069/6. hrsz.
Csém
2949
Magyarország

További tartalom

A takarmánygyártó cégek egyre szerteágazóbbá váló kihívásokkal állnak szemben. Egyfelől fenntartható, gazdaságos tejtermelésre van szükség, másfelől viszont kérdéses, hogyan lehet hasznosítani a legújabb takarmányozási kísérletek eredményeit,

A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft. tehenészetének egy év leforgása alatt csaknem 10 literrel sikerült növelni a tehenek napi termelését, ami rendkívül gyors fejlődési dinamizmus. Az üzem az előző évben került fel az ÁT Kft. legjobb 50 tejtermelésű

A Kerka Genetics Kft bemutatásaA Kerka Genetics Kft. Magyarország nyugati részén működik, közel a Szlovén határhoz. A növénytermesztési központ Rédicsen, a tejelő állomány Reszneken, az üsző nevelés pedig Gáborjánházán található. A tulajdonos

Az előkészítős tehenek takarmányozásában széles körben használják az étrendi kation-anion egyensúlyt (DCAB), ami megmutatja az erős kationok (Na, K) és erős anionok (Cl, S) különbségét a takarmányban.DCAB [meq/kg sz.a.] = [ Na + K] – [ Cl + S]Ha

ALAPISMERETEKA tehéntej 84-88%-a víz és 12-16%-a szárazanyag, amely tejzsírból, tejfehérjéből, tejcukorból, ásványi anyagokból és vitaminokból áll. Az egyik legfontosabb alkotórésze a tejzsír, fontos élelmiszerek alapanyaga (vaj, tejföl,