A kocák vemhesség alatti vaskiegészítése

A vemhes kocák vashiánya már a malacok életkezdését is meghatározza. Szájon át vagy injekcióval érdemes pótolni a vasat? Előnyök, hátrányok és gyakorlati tapasztalatok a cikkben.

A sertéstartásban közismert gyakorlat, hogy a malacok a harmadik életnapon vasinjekciót kapnak, hiszen a vashiányos anémia komoly veszélyt jelent fejlődésükre. Kevésbé ismert viszont, hogy már a vemhes kocák vasstátusza is alapvetően meghatározza az utódok életkezdését. Egy dán felmérés szerint a kocák közel fele vashiányos a vemhesség idején – ez pedig kihat a malacok vitalitására, ellenálló képességére és hosszú távú teljesítményére is. De vajon melyik kiegészítési forma a hatékonyabb: a szájon át adott vas vagy az injekciós megoldás? A cikkből megismerheti az előnyöket, hátrányokat és gyakorlati tapasztalatokat.

A nagyüzemi sertéstartás megjelenése óta az állatok vas kiegészítése napirenden lévő közismert és fontos téma, ami elsősorban a malacok vashiányos anémiája miatt került fókuszba. Mára minden sertésállományban elterjedt gyakorlat a malacoknak beadott vas injekció a harmadik életnapon.

Kevéssé elterjedt azonban a kocák vas kiegészítése a vemhesség ideje alatt, pedig köthetőek hozzá pozitív hatások és a jelentőségét jól jelzi, hogy egy 2019-ben készült dán felmérésben azt találták, hogy a vizsgált vemhes kocák 46%-nak vashiányos anémiája van (1). Az anyai szervezetben az uteroferrin nevű fehérje biztosítja azt, hogy a vas eljusson a magzatokba, így a kocák vasstátuszának javításával javul a malacok azon esélye is, hogy a lehető legnagyobb vastartalékot hozzák a magzati életből. A vehemépítés során a méhben fejlődő malacok vérképzése is zajlik, a vér egyik nagy arányban jelenlévő összetevője pedig a vörösvérsejtek felépítéséhez elengedhetetlen hemoglobin, aminek legfontosabb alkotóeleme a vas.

Ugyanez az alapja a humángyógyászatban elterjedt gyakorlatnak is, miszerint a terhes nőknek vaskiegészítést biztosítanak a magzatfejlődés támogatása érdekében, ezzel egyidejűleg csökkentve a megszületést követő betegségek kialakulásának kockázatát.

A vemhesség alatti vasigényt mi sem jelzi jobban, minthogy ebben az időszakban hormonális folyamatok következtében az anyaállatnál megnő a vas felszívódásának hatékonysága a belekből és a saját vasraktárak is mozgósításra kerülnek. Különböző vaskiegészítések mellett a megfelelő ellátottság és vas-anyagcsere biztosítása után egyes kísérletekben tapasztalták a frissen megszületett malacok nagyobb vitalitását, ami egyértelműen összefügg a malacok jobb várható életteljesítményével (2). Optimális esetben a méhen belüli életből a malacok 50-70 mg vasat hoznak, ez azonban a gyakorlatban sokszor kevesebb, ami korlátozza a fejlődésüket, ezen felül a koca alacsonyabb vérhemoglobin koncentrációját összefüggésbe hozták a holtmagzatok születésének magasabb arányával (3). Továbbá egy 2020-ban közölt tudományos cikk egyértelmű összefüggést mutatott ki a PED vírus kártétele és a vashiány között naposkorú malacokban (4). Ez utóbbi alapján megalapozott az a feltételezés, hogy az összes többi egy hétnél fiatalabb malacnál előforduló enterális kórképnél a rendezett vasstátusz előnyt jelenthet, hiszen a bélnyálkahártya hámrétege gyorsabban tud regenerálódni ilyen körülmények között. Egy megfelelően kivitelezett gyakorlat, ami a kocák vaskiegészítésére irányul a vemhesség alatt azonban sajnos nem helyettesíti a később megszületett alom malacainak egyedi vaskezelését. Továbbá nem képes arra sem, hogy a kocatej híresen alacsony vastartalmát növelni tudja.

Sajnos jelenleg nem ismert olyan protokoll vagy dózis, ami széles körben elfogadott és megalapozott lenne a vemhesség alatti vaskiegészítésre. A gyakorlatban két út állhat rendelkezésre: a szájon át történő kiegészítés, valamint az injektábilis. Hasonlítsuk össze ezt a kettőt.

A szájon át történő vaskiegészítés előnye, hogy a gyakorlatban könnyen kivitelezhető alacsony élőmunka igényt követel és a beadás maga nem okoz számottevő stresszt az állatok számára ellentétben az injektábilis beadással. Azonban fontos megjegyezni, hogy a szájon át adott vas a bélmikrobiom megzavarását okozhatja és nem az anyaállomány hasznosítja, hanem főleg annak bakteriótája. Az állatok egyedi jellemzői úgymint a bélfal áteresztőképessége, étvágy és a bél mikrobiom összetétele nagymértékben befolyásolják a szájon át történő beadás hatékonyságát. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a takarmányok egyik gyakori összetevője, a kukorica gátolja a vas felszívódását a bélből. Összefoglalva a szájon át történő vaskiegészítés bár egyszerű és könnyen kivitelezhető gyakorlatnak tűnik, jellegéből adódóan pontatlan az injektábilis készítményekkel összehasonlítva és a hasznosulás kétes eredményű.

Az injekció formájában beadott vaskiegészítés hátránya a magas élőmunka igény, a beadás nehézségei és körülményessége, valamint az, hogy a beadás maga egy olyan stresszfaktort hordoz magában, amely a szájon át történő beadás esetén nincs jelen. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az injekciós beadási forma biztosabb ellátottságot jelent és a felszívódás hatékonysága a szájon át történő kiegészítés esetén annyira rossz, hogy nem lehet reális alternatívája a parenterális beadásnak. További előny, hogy az injekciós formában gyakran használt vas-dextránnak kitűnő depó tulajdonsága van. Beadást követően elnyújtott felszabadulással tudunk számolni, ami ebben az esetben kifejezetten előnyös tulajdonság.

Összefoglalva: a kocák vasstátuszának támogatásával a vemhesség alatt a gazdaságos termelés több paraméterét tudjuk egyidejűleg kedvezően befolyásolni nagyon alacsony költségráfordítással. Ennek legbiztosabb módja a vas-dextrán injekció alkalmazása a vemhesség alatt, aminek a telepi menedzsmentbe illesztésében szívesen segítünk. Széleskörűen elfogadott konszenzus vagy ajánlás nincs a témában, de kiindulási alapként megfogalmazható ajánlás a vemhesség 30. és 90. napján adott injekció, alkalmanként 500-1000 mg dózisban.

dr. Tóth István
sertés szaktanácsadó, állatorvos

Források:
1: Bhattarai et al. Acta Vet Scand 10.1186/s13028-019-0497-6
2: Int J Mol Sci. 2024 Apr 8;25(7):4106. doi: 10.3390/ijms25074106
3: Bhattarai S, Framstad T, Nielsen JP. Stillbirths in relation to sow hematological parameters at farrowing: A cohort study. J Swine Health Prod. 2018;26(4):215-222. https://doi.org/10.54846/jshap/1052
4: Zhang S, Cao Y, Yang Q (2020) https://doi.org/10.1371/journal.ppat.1008682