Darálni, de mennyire? - A szemcseméret fontossága a sertések takarmányozásában
Apró különbség, nagy hatás: a takarmány szemcsemérete döntően befolyásolja a sertések emésztését, teljesítményét és egészségét. De mennyire érdemes darálni?
A mai, korszerű sertés genetikák nagyon nagy teljesítményre képesek: gondoljunk csak a 16-18 egyedszámú almokra, a napi 1200 gramm tömeggyarapodásra vagy a 2,5 kg/kg-os fajlagra. A takarmányt gyártó cégek jelentős szerepet kaphatnak abban, hogy ezeket a potenciálokat messzemenőkig ki tudják használni az állattartók. Laboratóriumokban kísérletezik ki a legjobban hasznosuló komponenseket, korszerű számítógépes szoftverekkel állítják össze a takarmány adagokat az adott életkornak, genetikának, növekedési fázisnak megfelelően, az utolsó mikroelemekig milligramm pontossággal adagolva azokat. Tehát a termelő kap a szuper genetikájához egy szuperül kidolgozott receptúrát, amit már „csak” meg kell etetni és automatikusan jön az eredmény. Ez az elmélet.
A valóságban viszont ezt a receptúrát fizikailag is le kell gyártani. Itt már lehetnek (sőt vannak) buktatók, melyek kétségessé teszik az elvárt hozamokat. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az üzemeknek van egy daráló-keverő berendezése. Ezen valahogy felaprítják, majd összekeverik a komponenseket. Mivel a sertéshús előállítási költségének legalább 60%-a takarmányköltség, nagyon nem mindegy, hogy milyen hatásfokkal lesz képes az állat megemészteni a neki felkínált táplálékot.
Miért is kell darálni?
Már több évtizede sok tanulmány készült arról, hogy az egész-ben etetett szemesterményhez képest az őrölt mennyivel jobban hasznosul. Logikus, hiszen a darálással megnő a felület, amivel az emésztőnedvek találkoznak, így sokkal hatékonyabb lesz a tápanyagok kinyerése. A kísérletek azt mutatták ki, hogy minél kisebb a szemcseméret, annál hatékonyabb az emésztés. Egy másik következmény a metabolizálható energia növekedése a szemcseméret csökkenésével (hiszen az állatnak kevesebb energiát kell felhasználnia a nagyobb takarmány-darabok lebontásához, így több jut a növekedésre). A kutatások azt mutatták ki, hogy jellemzően minden 100 mikronos szemcseméret-csökkentés esetén – egészen 300 mikronig – a sertéstakarmányozás hatékonysága mintegy 1%-kal javul (Paulk et al. 2011, és DeJong et al., 2012).
A teljesítményt növelő szempontok mellett viszont figyelembe kell venni különböző egészségügyi és gazdaságossági szempontokat is, mivel ezek korlátozzák a szemcseméret legalsó határát. Egyes megfigyelések szerint a nagyon alacsony szemcseméret csak kevés stimulációt jelent a gyomor számára, ami a működés hatékonyságára van negatív hatással. Számos kutatás bizonyítja továbbá a gyomorelváltozások és a nagyon finom szemcseméret közötti kapcsolatot, mivel ilyenkor a gyomor több emésztőnedvet termel. A gyakorlatban ez a gyomorfekélyes esetek számának emelkedését jelenti az állományban. A gyomor két különböző pH-értékkel és hámréteggel rendelkező területre oszlik. Ha a gyomortartalom túl folyékony lesz, akadályozza a szegmentáció fenntartását. Ezért az alsó gyomor savtartalma megtámadhatja a felső rész érzékenyebb hámját és elváltozásokat okozhat. A széles szemcseméret-eloszlás hasonló hatással van a bélrendszerre, mint a finom átlagos részecskeméret.
Összefoglalva, a szűk részecskeméret-eloszlás és a durva részecskék csökkentik a gyomorsérülések és fekélyek előfordulását és súlyosságát. Ezért meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a finomra darálással emelt teljesítmény és az állategészségügy között. A legkisebb (2 mm-es) rostával készült táp hatására már a 100. életnapra a vizsgált állomány 78%-ában gyomorfekélyt vagy arra utaló elváltozást mutattak ki, míg 6 mm-es rostánál ez az arány csak 28% volt (Dr. Szabó Péter, 2006, DEA).
Összehasonlításként nézzék meg az egészséges és az elváltozott gyomornyálkahártya közti különbségeket.
A túlzottan poros takarmány további hátránya, hogy az istálló levegőminőségét is negatívan befolyásolja, a szálló por megnöveli a légzőszervi problémák esetszámát is. A túl finomra őrlés ellen szól még a megnövekedett darálási energia-felhasználás is. (Gépészeti tanulmányok szerint a 8 mm-es rostához képest a 4 mm-esnél duplára, a 2 mm-esnél négyszeresére emelkedett a fajlagos energia-felhasználás).
Még egy negatívum a poros takarmányról: azokon a telepeken, ahol a takarmány kiszállítása pneumatikus (fújós) tartálykocsival történik, nagyobb arányban tud frakcionálódni az apróbb szemcsés anyag, így hamarabb felboltozódik a takarmánysiló vagy az etetők falára felrakódik illetve megszűnik a táp homogenitása, mely aztán további problémákhoz vezet. Ilyen szempontból előnyösebb a csigás kiosztókocsi alkalmazása.
Akkor mégis mennyire kell darálni?
A fentiek tükrében igencsak nehéz eldönteni, mekkora szemcsemérettel dolgozzunk? A finomabbra darálás egyértelműen teljesítményt növelő hatású és minden sertéstartónak ez a fő célkitűzése, viszont a negatív egészségügyi hatások ez ellen szólnak, vagyis egy érzékeny egyensúlyi helyzetet kell megcéloznunk. A képet bonyolítja, hogy különböző korcsoportoknak más-más átlagos szemcseméret az ideális: malacoknak 200-400 mikront javasolnak, hízónak 400-700, a tenyésznek ennél is magasabbat. A gyakorlatban viszont kevés üzem tudja megoldani, hogy minden korcsoport keverése előtt rostát váltson, tehát kompromisszumos megoldást kell találni. Úgy tűnik, a 3,5-4,5 mm rostaméret válik be leginkább. Azonban arra is figyelemmel kell lenni, milyen alapanyagokat darálunk. Sokan abba a hibába esnek, hogy amikor a napjainkban egyre inkább elterjedő cirokmagot etetik, félnek, hogy az apróbb magok a nagyobb lyukú rostán egészben „átesnek”, ezért kisebb rostával darálnak (2 mm), melynek aztán ez lesz a következménye:
Látható, hogy az 1 mm-nél kisebb lisztes frakció az ideálisnál nagyobb arányban van jelen. Ebben az esetben a hízóállományban komoly emésztőszervi megbetegedések és elhullások voltak, és végül is a takarmány rostálása adta meg a választ, majd a megoldást is. A javasolt 4-es rostával már ez a kép fogadott és az állomány is rendbe jött.
Egy másik gazdaságban az önetetők és a takarmánysilók állandóan elakadtak, nem folyt le a takarmány. Folyamatosan rázogatni-ütögetni kellett azokat (már amikor a gondozó észrevette…), komoly szétnövést okozva a falkákban. A szitálás itt is erősen lisztes takarmányt mutatott. Mint kiderült, ezt a cirok miatt alkalmazott 2-es rosta okozta. A csere itt is javított a helyzeten. A tapasztalat azt mutatja, hogy cirok etetése esetében sem kell 3,5 mm-esnél kisebb rostával darálni, a sertések székletében nem marad emésztetlen mag.
Még egy hiba, amit a gyakorlatban gyakran el szoktak követni: egyszerre cserélnek rostát és kalapácsot is a darálón. Sajnos ez fokozza a lisztes, poros takarmány képződését és amíg össze nem kopik a rendszer, addig fennáll ez a helyzet. A javaslat: NE EGYSZERRE cseréljék ezeket az alkatrészeket!
Még egy gyakorlati tipp: ha a fenti okok miatt nagyon lisztesre sikeredik a takarmány, 1-2 % olaj adagolásával vagy a daráló fordulatszámának csökkentésével (amennyiben ez technikailag megvalósítható, valamint a hosszabb darálási idő nem zavarja meg a keverő időbeosztását) nagymértékben csökkenthetők a negatív hatások.
Összefoglalva
A sertések emésztésének maximális hatékonyságának elérése céljából mindenképpen szükséges a szemestakarmányok aprítása az emésztési felület növelése céljából. Minél kisebb a szemcseméret, annál jobb az emésztés hatásfoka, javul az állat teljesítménye. Ezzel szemben a túl apróra darálásnak sok negatív élettani, egészségügyi és gazdasági következménye van, ezek inkább a nagyobb szemcseméret irányába mutatnak, tehát egy józan kompromisszumot kell kötni ezen a téren. Amennyiben egy állományban gyomor-bélrendszeri problémák jelentkeznek, célszerű a tápra is egy pillantást vetni és rostával ellenőrizni, hogy rendben van-e a szemcseméret, mielőtt költséges (és esetleg felesleges) antibiotikum kúrába kezdenének.
A Sano szaktanácsadói ebben is szívesen állnak az állattartók rendelkezésére. Keressenek minket bizalommal!
Wellmann Péter
szaktanácsadó
